Kedves Látogató
Először is szíves elnézéseteket kérjük, hiszen a bolt, az eddig említett Lakkozó utca 18-as szám alatt az elmúlt időben huzamosan zárva tartott. Sajnálattal kell tudatnom veletek, hogy ez így is marad. Ennek oka a következő: a bolt tulaja, Varga Mónika az elmúlt év novemberében életet adott második kislányának. Császárral szült, így sokáig itthon kellett lennie beteg szabadságon, ami sajnos a nyitvatartást is korlátozta, és most, hogy végre jobban van sem lehetnénk nyitva többet, mint napi 5 órát a GYED miatt. A bolt amúgy is budapest egy külkerületében volt, sokaknak elérhetetlen távolságban. Így arra az elhatározásra jutottunk, hogy INTERNETES BOLTKÉNT FOGUNK TOVÁBB ÜZEMELNI!!!!!!!!
Ez nagy hír és reméljük előrelépés is, hiszen így az egész ország területén elérhetőek leszünk mindig minden időben. Ez az oldal már csak képtárhelyként fog üzemelni, új oldalunkat, ahonnan tudtok rendelni, kéréseiteket benyújtani egy héten belül teljesen befejezzük. Aki kíváncsi rá, már most megnézheti, igaz nem sok minden érdemlegeset fog látni :)
WWW.teliholdweb.extra.hu
Igyekszünk minnél nagyobb kínálatot feltenni az oldara, legyen az póló, pulcsi, kitűző, CD bármi. Lehetetlen nem lesz számunkra, legalábbis reméljük :) Ha van valami olyan dolog, amit majd a honlapon a termékek között esetleg nem találtok, írjatok majd mailt, és megbeszélhetjük a részleteket.
De mindezt bővebben majd az extra.hu-s oldalon olvashatjátok.
Szóval még egyszer elnézést a félreértésekért és a sok kimaradásért!!!!
|